Az Elveszett Kenyér Könyvtára és a Gyermekek Hite
Valahol egy kis hegyi falucska szélén, ahol a csillagos égbolt érintette a zöldellő dombokat, állt egy régi, mohalepte épület: a Kenyér Könyvtára. Az épület különleges volt, nem csupán külsejéről, hanem arról is, amit rejtett. A falubeliek hite szerint a könyvtár minden polcának volt egy-egy titka: a hit, a szeretet és az Isteni gondoskodás könyvei. Azonban az idő és az emberek közömbössége miatt a hely lassan elfeledetté vált.
Egy este különös dolog történt. A falu legkisebb gyermeke, az ötéves Anna, éjfél körül érdekes fényeket látott a könyvtár ablakán keresztül. Egész nap kíváncsi volt, vajon mi rejtőzik ott, és elhatározta, hogy másnap reggel felfedezi a helyet.
Másnap Anna, akinek mindig is volt egy különleges érzése a dolgok iránt – mintha Isten szava a szívében suttogna –, elindult, hogy a könyvtárat felkutassa. Amikor belépett a nyikorgó ajtón, poros levegő lengte körül; de a sarokból láthatatlan melegség áradt. Az egyik régi, repedezett polcon egy különleges könyv pihent: „A Hetedik Kenyér Története” címmel.
Anna apró kezeivel félénken nyúlt az ódon könyv után, és amikor kinyitotta, meglepődve látta, hogy a könyv teljesen üres volt. Szemeit összehúzta, forgatta, lapozta, de semmi írást nem talált. Hirtelen halk suttogás hallatszott a szívében: „Ez a könyv nem az írást őrzi, hanem a cselekedeteket.”
Nem értette pontosan, mit jelent ez, de tudta, hogy valami jó cselekedet szükséges ahhoz, hogy a könyv beszélhessen. Még inkább ösztönözve rohant vissza a faluba, és azon kezdte gondolkodni, hogyan segíthetne másokon.
Egy héten át Anna megosztotta a játékait szomszéd gyerekekkel, meglátogatta az idős, beteg nénit, segített a pap bácsinak a templomi padok tisztításában, és minden este imájában kérte az Úrtól, hogy világosítsa meg, mit kell tennie. Az utolsó napon, amikor visszatért a könyvtárba, a könyv lapjain lassan megjelentek szavak. Ez állt rajta:
„Az Isteni kenyér nem az evéssel vész el, hanem azzal, ha nem osztjuk meg másokkal. Minden tetteddel Isten békéjét szórtad szét. Ez a könyv te vagy.”
Ekkor Anna megértette: minden jó cselekedet, amit véghez viszünk, Isten szemében olyan, mintha egy falat kenyeret nyújtanánk a rászorulónak. A Krisztusi tanítás ott van minden szolgálatban és szeretetben, amivel másokhoz fordulunk.
Anna története az egész faluban elterjedt, és a Kenyér Könyvtára újra megtelt emberekkel, akik a szeretetet keresve tértek vissza. Ettől kezdve minden gyermek és felnőtt tudta: igazán csak az a hit élő, amely cselekedetté válik.
Ez a tanulságos mese arra figyelmeztet minket, hogy Isten gondoskodását úgy ápolhatjuk, ha mi magunk is áldássá válunk mások életében. Vajon te milyen „kenyeret” osztasz meg másokkal ma?
