A Szív Tárolói és az Újjászületett Remény Meséje
Egy csendes faluban, távol a nyüzsgő városoktól, élt egy idős asztalos, akit mindenki csak Mester Barnabásnak hívott. Barnabás nem csak ügyes kezű mester volt, hanem bölcs ember is, akit sokan kerestek fel tanácsért. A műhelye tele volt kifinomult bútorokkal és kisebb-nagyobb ládákkal, amelyekről azt suttogták, különleges titkokat rejtenek. Egy nap egy különös fiatal ember kopogtatott be a műhely ajtaján.
– Bocsánat, Mester Barnabás, – kezdte félénken a fiú – a nevem Ákos, és azt mondták, hogy te tudsz segíteni azokon, akik elvesztették az útjukat.
Barnabás egy pillanatra megállt a munkában, letette vésőjét, és érdeklődve nézett a fiatalemberre.
– Azokat, akik keresni jöttek, mindig segít az Úr, fiam – válaszolta Barnabás. – De mondd el nekem, mi bántja a szívedet!
Ákos lesütötte a szemét, majd mély sóhajjal kezdte.
– Elveszítettem minden reményemet. A családom széthullott, a barátaim elfordultak, és minden, amibe valaha hittem, összeomlott. Olyan üresnek érzem magam, mintha a lelkem egy kihalt tároló lenne.
Barnabás elgondolkodott, majd lassan felállt.
– Szeretnék neked mutatni valamit, Ákos. Gyere velem!
A mester egy ódon faláda felé vezette a fiút, amely szinte magától ragyogott.
– Ezek itt a „Szív Tárolói” – magyarázta Barnabás. – Minden egyes dobozt valaki külön története ihletett. E női ládában az Úr iránti bizalom lakik; ebben a kis dobozban található az önzetlen szeretet. És itt van az, amit neked szántam.
Barnabás elővett egy kisebb, kissé kopott fakazettát. A csiszolatlan doboz tetején egy kereszt véset rajzolódott ki, egyszerű, de különleges.
– Ez a „Reménység Tárolója” – mondta a mester. – Nyisd ki, és nézd meg, mi van benne!
Ákos óvatosan felemelte a doboz fedelét. De legnagyobb meglepetésére üres volt.
– De hiszen nincs itt semmi! – tiltakozott a fiú értetlenül.
Barnabás halványan elmosolyodott.
– És mégis telis-tele van, Ákos. Az igazi remény nem a szemünk előtt van, hanem a lelkünkben. Ez a doboz emlékeztet arra, hogy az üresség, amit érzel, nem puszta hiány, hanem hely a jelenlét számára – Isten jelenléte számára.
Ákos összezavarodott, de a mester folytatta.
– Amikor a reményed elveszettnek tűnik, az Úr akkor is ott van veled. A te feladatod, hogy hiteddel és szereteteddel betöltsd a tárolódat. Ebben a kihívásban nőtt meg a szív ereje.
Ákos egy ideig csendben állt, majd eltette a tárolót. Bár nem teljesen értette a mester szavait, mégis valahogy megnyugtató melegséget érzett a lelkében.
Az elkövetkezendő hónapokban Ákos új szemmel figyelte életét. Bár a nehézségek nem múltak el egyik napról a másikra, valahol mélyen érezte, hogy nincs egyedül. Lassan-lassan elkezdte betölteni a „tárolót” újabb és újabb kincsekkel: egy megválaszolt imával, egy őszinte baráti beszélgetéssel, vagy egy apró kedvességgel.
Ahogy teltek az évek, Ákos visszatért Barnabás műhelyébe. Kezében ott volt a Reménység Tárolója, tele kisebb-nagyobb emlékekkel és apró rajzokkal.
– Igazad volt – mondta meghatottan. – Amikor üresnek hittem magam, valójában ott volt Isten, hogy betöltsön.
Barnabás mosolyogva bólintott.
– Most már érted, fiam, hogy az igazi gazdagság az Úrban van. Ha szíved tárolóját szeretettel, hittel és reménnyel töltöd meg, sosem leszel igazán szegény.
Ez a történet terjedt a faluban és azon túl, emlékeztetve mindenkit arra, hogy még a legnagyobb ürességben is ott lapul a lehetőség a megújulásra, és hogy Isten minden szívet képes betölteni, amelyet megnyitnak előtte.
Tanulság: Az üresség érzése sosem a vég, hanem a kezdet. Isten a szív csendjében munkálkodik, hogy szeretettel, reménnyel és új élet iránti vágyakozással töltse meg. adjegész alázatos szívvel fogadod őt, minden remény újjáéledhet.
