A Kő és Az Élő Víz Története
Egy apró faluban, mélyen a völgyek közt, élt egy fiatalember, Miklós, aki minden erejével próbált megfelelni az élet kihívásainak. Miklós egyedül élt, szülei korán elhunytak, és az ezzel járó fájdalom hatalmas súlyként nehezedett a szívére. Egy nap, miközben az öreg kútnál dolgozott, amely már rég elapadt, különös hang ütötte meg a fülét.
A kútkő alól halk csobogás hallatszott. Miklós kíváncsian fordította fejét a hang irányába, és megfogadta, hogy utánajár annak, mi lehet az. Elkezdte a követ óvatosan félrehengeríteni, és itt megkezdődött egy titokzatos kaland, amely megváltoztatta az életét.
Ahogy Miklós kitartóan dolgozott a kővel, az öreg templomhoz közeli kicsiny házból megjelent az idős plébános, Pál atya. Már távolról figyelte Miklóst, de most megszólította őt.
– Fiam, mit csinálsz ott a kútnál? Az már évek óta nem ad vizet – kérdezte Pál atya mosolyogva.
Miklós kissé zavartan nézett fel.
– Hallottam valami csobogást a kő alól, atyám. Úgy éreztem, ki kell derítenem, mi van ott – felelte.
Pál atya elgondolkodott, majd leült a kútkáva mellé.
– Tudod, Miklós, ez a kút egykor a falu legáldottabb helye volt. Az itteni víz csodával határos módon sosem fogyott el, és a legszárazabb időkben is enyhülést hozott. Ám egy nap az emberek elfeledkeztek róla. Elkezdtek máshonnan hozni vizet, és ezt itt magára hagyták. Végül a kővel teljesen lezárták, mondván, hogy már nincs rá szükség.
Miklós csodálkozva hallgatta. Nem értette, hogyan feledkezhettek meg az emberek egy ilyen különleges kútról.
Pál atya folytatta:
– A kút, fiam, hasonló a szívünkhöz. Ha elhagyjuk, elzárjuk, és nem figyelünk rá, idővel úgy tűnik, mintha elvesztette volna az erejét. De a forrás sosem szárad ki teljesen. Isten élő vize mindig ott van bennünk, csak meg kell keresnünk.
E szavak hallatán Miklós új erőre kapott. Egész nap dolgozott, mire végre elmozdította a követ, és megpillantotta a kristálytiszta vizet, amely a kút mélyéből tört fel. Az apró forrás gyorsan megtöltötte a kutat, és az egész falu ismét használatba vette azt. Az emberek között újra megjelent a hála és a közösség ereje.
De Miklós számára a legnagyobb tanulság az volt, amit a szívében vitt magával. Rájött, hogy ahogyan a kút mélyén rejtőzött a tiszta víz, ugyanúgy benne is ott van Isten szeretetének forrása, amely csak arra vár, hogy újra megtaláljuk és életre keltsük.
Ettől kezdve, amikor Miklós nehézségekbe ütközött, mindig eszébe jutott a kút és Pál atya szavai. Nem hagyta, hogy fájdalma elzárja a szívét, hanem megtanulta, hogyan találja meg újra és újra Isten vígasztaló jelenlétét.
A történet tanulsága, hogy Isten szeretete olyan, mint az élő víz: soha nem fogy el és mindig ott van számunkra, ha elég bátrak vagyunk megkeresni. Ahogyan a kút mélyén újraéledt a forrás, úgy a mi szívünk is megújulhat, ha megnyitjuk azt az Ő végtelen kegyelme előtt.
