A Megtört Búzaszál és az Égi Kéz Tanítása
Egyszer régen, egy békés dombvidéken végtelennek tetsző búzamező terült el. A sárgásan aranyló kalászok integettek a szélnek, mely ősidők óta barátjuk volt. A mező büszkesége egy különösen szép, magas búzaszál volt, amely mindenkitől eltérően magasra nőtt, és a többiek fölé kerekedett. Az alázatos búzaszálak tiszteletteljesen néztek rá, ő azonban büszkén tekintett le a többiekre.
„Nézzetek rám!” – mondogatta a magányosan égbe nyúló kalász. „Nekem nincs szükségem arra, hogy más búzaszálak között tömegben éljek. Magasabb vagyok, szabadabb vagyok, és erősebb vagyok nálatok. A szél hajthat engem, de nem törhet le. Erőtlenek vagytok hozzám képest!”
A többiek hallgatták, de nem szólaltak fel ellene. Tudták, hogy a magányos kalász végül maga tanulja meg az élet igazságát.
Egy forró nyári napon a szél hirtelen viharos zivatarrá változott. Felhők gyülekeztek, és a mennydörgés hangja betöltötte az eget. A dühöngő szél megrohamozta a mezőt, és minden búzaszál elhajolt meghajolva az ereje előtt, hogy túlélje a próbát.
Kivéve a magányos, büszke búzaszálat. Ő makacsul ellenállt, nem engedelmeskedett a szél viharában. „Én erős vagyok, nem hajlok meg semmilyen erő előtt!” – kiáltotta. Ám a szél egyre erősebben tombolt, míg végül a búzaszál eltört és a földre hullott.
Csend telepedett a tájra, amint a vihar elült. A megtört búzaszál ott hevert a földön a testvérei között, akik, bár meggörbültek, mégis épségben maradtak. Ő azonban, aki korábban oly büszkén tekintett le mindannyiukra, most elnyomottan érezte magát.
Ekkor, valami különös történt. Egy lágy mozdulat érintette a megtört búzaszálat. Egy finom, égi kéz, mint a szeretet gyengéd érintése. A kéz felemelte őt, és megszólalt:
„Nem az erőből fakad a bölcsesség, hanem az alázatból. Azok, akik hajlandók meghajolni viharban, túlélnek, és új életnek adnak helyet. De aki ellenáll, hamar eltörik. Mégis, ne aggódj! Az én szeretetem erőt ad azoknak, akik megtörtek. Még a földre hullott búzaszárból is csodát tehetek. Most pihenj, és figyeld, hogyan hozom helyre, ami megtört.”
A kéz nádkarikákat készített az eltört kalászokból, és a nap első sugaraiban ezek a karikák lassan kiszórták magvaikat. Hamarosan az egykori magányos búzaszál körül új hajtások kezdtek növekedni, amelyek örök életet és reménységet hordoztak magukban.
Ez a történet ránk is vonatkozik. Amikor azt gondoljuk, hogy erőnkből mindent megoldhatunk, az élet próbái könnyen összetörhetnek minket. De ha alázattal állunk helyt, és megengedjük, hogy Isten keze vezessen minket, gyengeségeinkből is új élet sarjad. Mert Ő az, aki megtörteket is képes felemelni, és végül mindent a javukra fordítani.
Tanulság: A valódi erő az alázatban és a hitben rejlik. Az isteni szeretet mindent helyrehozhat, még azt is, ami végérvényesen elveszettnek tűnik.
