A Tükör és az Elrejtett Szivárvány

Egy messzi-messzi faluban, egy fiatal leányzó, Emília, élt szüleivel egy szerény kis házikóban. Emília szíve tele volt szeretettel, de néha elbizonytalanodott saját értékessége és abban, hogy Isten szereti őt, főleg akkor, amikor életében akadályok jelentek meg.

Egyszer egy szürke, borongós őszi napon az édesanyja egy régi, poros tükröt talált a padláson. A tükör egykoron ragyogóan szép volt, aranyszínű kerettel, de az évek során megkopott, üvegén apró repedések jelentek meg. Édesanyja így szólt:

– Emília, ez a tükör talán nem ragyog már, mint új korában, de még mindig képes visszatükrözni bennünket. Tartsd meg, és talán egyszer hasznodra lesz!

Emília kicsit értetlenül nézett rá, de elfogadta, majd letörölte róla a port, és szobája egyik sarkába helyezte.

A próbatétel

Néhány nappal később a faluban szörnyű vihar tört ki. A szélvihar kidöntötte a fákat, és az embereket arra kényszerítette, hogy otthonaikban maradjanak. Emília szobája ablaka mellett ülve nézte az esőt, és szíve egyre nehezebb lett. Ahogy a vihart nézte, önmaga sötét gondolataival küzdött.

„Vajon elég jó vagyok a világ számára? Miért érzem néha, hogy Isten elfeledett engem?” – kérdezte magában.

Abban a pillanatban valami megcsillant a lámpa fényében. Emília észrevette, hogy a sarokba helyezett régi tükör szokatlanul szikrázik. Odament, és látta, hogy a tükör felülete gyönyörű szivárványos fényt bocsát ki, amely mintha belülről jött volna. Megdöbbenve próbálta megérteni, hogyan lehetséges ez.

„Talán valami fényhatás a szobában?” – gondolta, de az ablakon kinézve látta, hogy az ég továbbra is komor és sötét.

A rejtett üzenet

Emília édesapjához fordult, aki egy idős, bölcs ember hírében állt, és elmesélte neki, mi történt. Édesapja mosolyogva így szólt:

– Gyermekem, a szivárvány, amelyet láttál, nem a tükörből származik, hanem Istentől. Néha az életünk olyan, mint ez a régi, megrepedezett tükör. Úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy a sebek és a hibák értéktelenné tesznek minket. De épp ezek a repedések azok, amelyeken keresztül Isten fénye átragyog ránk. Mint ahogy a szivárvány a nap sugarainak és a vízcseppek törésének csodája, úgy Isten szeretete is megjelenik ott, ahol a legkevésbé várnánk.

Emília szemében könnyek gyűltek. Hirtelen megértette, hogy nem a tökéletesség az, ami fontossá tesz minket Isten szemében, hanem az a hit és remény, amelyet a szívünkben hordozunk. Még a próbák és nehézségek között is olyan értékesek vagyunk, mint a szivárvány.

Az isteni szeretet tanulsága

Ezután Emília mindig úgy tekintett a régi tükörre, mint egy emlékeztetőre: Isten szeretete nem csupán a tökéleteseknek szól, hanem mindenkinek, aki hittel fordul hozzá. A tükör szivárványa arra ösztönözte, hogy mások életébe is fényt vigyen, hiszen a legszebb ajándék, amit adhatunk, az a szeretet és a remény továbbadása.

A viharra másnap reggel már csak a nedves föld és néhány kidőlt fa emlékeztetett. De Emília szívében már nem volt helye a kétségeknek: tudta, hogy Isten mindig vele van, a legnehezebb időszakokban is. Csak rajta múlik, hogy látja-e a saját életében rejtőző szivárványt.

Tanulság: Isten szeretete fényként árad belénk, és nem tökéletességünkben, hanem gyengeségeinkben mutatkozik meg leginkább. Mint Emília története is tanítja, a hit és remény által szívünk tükrében mindenki megszabadíthatja szíve rejtett szivárványát.