Az Elfelejtett Fecske és az Ég Üzenete
Egy apró falucska szélén, egy kőből épült kis templom tornyán egy fecskepár fészkelt. A torony falai megőrizték az évszázadok alatt gyülekező imák hangját, és a harang minden szívdobbanása útra kelt az ég felé. Ebben a meghitt, békés helyen születtek meg a fecskepár csöppnyi fiókái, akik boldogan csiperegve várták nap mint nap szüleik visszatértét a mezőről, ahol élelemet gyűjtöttek.
Egy napon azonban valami különös dolog történt. Az egyik fióka, aki az élet iránti kíváncsiságtól túláradt, túlságosan hamar kilépett a fészekből. Kis szárnyai még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy visszatérjen, így a földön landolt a templomtornyot körülvevő kertben. Ott megrettent, hiszen sehol sem látta a szüleit, csak a hatalmas világot, amely annyira idegen és félelmetes volt számára.
Ahogy kicsiny szárnyait csapkodva próbált újra és újra felemelkedni, egyszer csak meglátott valamit, ami felkeltette kíváncsiságát. A templom kertjének egy eldugott sarkában rejtőzött egy régi, fedél nélküli Biblia, amelyet az eső és a nap ugyan megkopottá tett, de mégis tele volt szeretettel és élettel teli történetekkel. A fecske apró pillantása véletlenül megpihent az egyik lapra írt szavakon, amelyek úgy ragyogtak, mintha maguk az égiek szólították volna meg.
A szavak ezek voltak: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened. Megerősítelek és megsegítlek; igazságom jobbjával hordozlak.” Bár nem értette pontosan, mit jelentenek ezek a szavak, valahol a szíve mélyén megérezte, hogy az üzenet neki szól. Egy különös nyugalom és bátorság szállta meg, amely eloszlatta félelmét.
A fecske kicsiny madárszíve hirtelen megtelt reménnyel. Próbálkozott, és végül gyengécske szárnycsapásai erősödni kezdek. Fölrepült, először csak alig a föld fölé, majd egyre magasabbra, míg végül elérte a fészek biztonságát.
Szülei boldogan fogadták vissza. Az apró fióka szíve megtelt hálával és örömmel, mert megértette, hogy akár a legnagyobb mélységben is ott van valaki, aki őt oltalmazza, és aki megtartja, mikor minden remény elveszni látszik. Ahogy nőtt és erősödött, ez a tapasztalat örökre megmaradt benne, és soha nem felejtette el azt a különös üzenetet, amely ott, a templomkertben szólította meg őt.
A templom harangjai továbbra is szóltak nap mint nap, emlékeztetve a faluban élőket is arra, hogy hitük és reményük sosem hiábavaló. Az elfelejtett Biblia ott maradt a kert sarkában, de a fecske már nem bántotta, nem érintette. Tudta, hogy a szavak, amelyek egyszer neki erőt adtak, mások életében is beteljesülhetnek. Mert a hit csendben működik, akár egy fióka apró szárnycsapása, amely a legnagyobb magaslatokra képes felrepíteni minket.
Tanulság:
Sokszor nehézségekkel és csalódásokkal szembesülünk az életben, és könnyen érezhetjük úgy, hogy elvesztünk. De a hit és az isteni szeretet mindig velünk van, akkor is, ha nem látjuk közvetlenül a jeleit. Az apró fecske története arra tanít, hogy ne féljünk a mélységtől, mert Isten keze még ott is felemel minket, ahol már nincs remény. Csak figyeljünk a csendes, egyszerű üzenetekre, mert ezek gyakran az igazi erő forrásai.
