Élt egyszer egy szegény asszony egy kicsiny faluban, amelyet magas hegyek és zöldellő erdők öveztek. Mariskának hívták, és a világ minden kincséért sem cserélte volna el szerény kis kunyhóját, melyet nagyszüleitől örökölt. Bár szegény volt, szíve tele volt szeretettel és hittel, és soha nem adta fel az Isteni gondviselésbe vetett reményét.
Egyszer réges-régen, egy távoli vidéken volt egy kis falu, melyet buja erdő és sziklás hegyek öleltek körül. A falu lakói szorgalmas emberek voltak, de szívükben gyakran éreztek nyugtalanságot. Egy nap egy bölcs utazó érkezett a faluba. Halk szavakkal és szelíd mosollyal járta a utcákat, és mesélt az igazság, az alázat és a hit erejéről. A falusiak kíváncsian hallgatták, de kétségek is gyötörték őket.
Egyszer volt, hol nem volt, egy apró faluban élt egy szegény pék, János, akinek élete nem volt könnyű. Örökölt egy kis kemencét és néhány régimódi pékeszközt is, de mivel alig volt pénze, hogy jó minőségű lisztet vásároljon, mindig csak a legolcsóbb hozzávalókkal tudott dolgozni. Így is nap mint nap fáradhatatlanul dagasztott és sütött, hogy a falubeliek számára megfizethető kenyeret készítsen.
Valahol egy apró faluban, messze a hegyek ölelésében, élt egy öreg mester, akit mindenki „A Mester Ecsetje”-ként ismert. Az idős férfi nem hatalmas kastélyban lakott, hanem egy szerény kis házban, ami tele volt festményekkel és színes vásznakkal. Azt mondták róla, hogy képei nem csak gyönyörűek voltak, hanem különleges erővel bírtak. Aki egyszer ránézett a festményeire, valahogy békére lelt, és úgy érezte, közelebb kerül Istenhez.
Egy régi kis magyar faluban élt egy egyszerű, becsületes harangozó, Pál. Az úrnapokat hűséggel szolgálta, és minden reggel s minden este megszólaltatta a templom harangját, hogy hírt adjon az elmúlásról és az új kezdetekről. A harang hangja messze elhallatszott, és a falusiak számára nem csupán hang, hanem remény jele volt. A harang hangja emlékeztetett mindenkit arra, hogy Isten mindig velük van.
Réges-régen egy apró faluban élt egy ifjú kovács, akit Márknak hívtak. Márk jó szívű és szorgalmas ember volt. Munkájával segített mindenkinek, akinek csak szüksége volt rá – kalapált szögeket a gazdák szekeréhez, javított régi lakatokat és készített új eszközöket. De a legbüszkébb egy különleges alkotására, egy templomajtó hatalmas vaslakatjára volt. A lakat olyan erős volt, hogy senki és semmi sem törhette fel. Ez az ajtó védte a falu kis templomát.
Valahol messze, az erdők ölelésében egy kicsiny falu bújt meg, amelyet Apraja Falunak neveztek. Az ott élők egyszerű, szorgalmas emberek voltak, akik egymás szeretetében és Isten iránti hitükben éltek békésen. Az életük csendes volt, ám egy hideg téli nap egy különös próbatétel sodorta próbára őket.
Egy kis falu szélén, ahol a dombok békésen ölelik körbe a zöldellő mezőket, állt egy egyszerű, ám erős faházikó. Lakója, Lázár bácsi, az öreg asztalos volt, akit mindenki szeretett bölcsessége és kedves szavai miatt. Lázár bácsi napjai többségét faragással, imával és a falu gyerekeinek tanításával töltötte, akik szívesen hallgatták történeteit.
Az Elfeledett Szőlőtő és a Hálás Szőlőfürt Valamikor réges-régen egy kis falu közelében, festői domboldalon állt egy régi szőlőskert. A szőlőtő már hosszú évek óta ott állt, ágai szélesen terjeszkedtek, s törzse hatalmasra nőtt. A helybéliek szerették a szőlőskertet, de idővel megfeledkeztek róla. A szőlőtőkéről lassan lehullott a gondoskodás minden nyoma, mégis rendületlenül kapaszkodott a
Az Arany Lánc és a Kincs Titka Messze egy kis falucskában, a hegyek ölelésében, élt egy fiatal fiú, akit Mihálynak hívtak. Mihály egyszerű családból származott, ahol minden nap keményen dolgoztak, hogy megéljenek. Bár a család szerény viszonyok között élt, Mihály házuk falán egy különleges tárgyat őrzött: egy régi kopott, mégis különlegesen szép, aranyszínű lánc. A
